Komoly kihívást jelent az uniós előírások átültetése
Forrás: MTI/Kallos Bea

Prioritást kell adni az újrahasznosításnak az égetéssel és a lerakással szemben

Látványos változások történtek az elmúlt években a hazai hulladékgazdálkodásban, de az intézkedéseknek csak egy része volt sikeres, több jogszabályt pedig minél előbb módosítani kell a szakmai képviselet vezetője szerint, aki a Világgazdaság Új ciklus sorozatának nyilatkozott. 

Bőven lesz teendője az új kormánynak a hulladékgazdálkodás terén, mert még a hatályos előírásokhoz képest is elmaradásban vagyunk például a hulladékok szelektív gyűjtése, s újrahasznosítása terén, miközben hamarosan a terület új, elfogadás előtt álló uniós előírásait is át kell ültetni a jogrendünkbe. Természetesen majd azoknak is meg is kell felelnünk.

Nem energia-, hanem nyersanyagforrás 

A hulladékgazdálkodás szabályozásának új fő irányát az EU körforgásos gazdaságra vonatkozó, 2015-ös javaslatcsomagja fogalmazta meg, melyet tavaly ideiglenes megállapodás keretében már el is fogadtak. „A javaslatcsomag a végletekig leegyszerűsítve az anyagkörforgás megvalósítását célozza. A települési és a csomagolási hulladékok tervezett újrahasználatra való előkészítésére és újrafeldolgozására vonatkozó célértékek mellett ezt a célt kellene szolgálnia a települési hulladékok lerakása tekintetében előirányozott 10 százalékos célnak is. A célok elérése érdekében a hulladékgazdálkodási stratégiaalkotás során elsőbbséget kell adni az újrafeldolgozásnak a hulladékok egyéb, például energetikai célú hasznosításával, illetve ártalmatlanításával szemben” – mutatott rá a Világgazdaságnak Borosnyay Zoltán, a Hulladékgazdálkodók Országos Szövetségének (HOSZ) ügyvezető igazgatója. Az újrafeldolgozáshoz megfelelő finanszírozást is rendelni kell, és támogatni szükséges a másodlagos nyersanyagok piacának kibontakozását.

A finanszírozással egyébként kevesebb gond lenne, ha a 2008/98/EK irányelvnek megfelelően járnánk el. Ez ugyanis arra ösztönöz, hogy az adott hulladék kezelési költségeit a hulladék birtokosa vagy a hulladékot előidéző termék előállítója viselje. E teherviselés hazánkban jórészt a környezetvédelmi termékdíj befizetésén keresztül valósul meg. A környezetvédelmi termékdíjas rendszer azonban jelenleg nem alkalmas a körforgásos gazdaságra történő átállás támogatására. Az elmúlt időszakban probléma volt a termékdíjak nem elégséges, nehézkes és több szempontból is célszerűtlen közbeszerzési eljárások keretében, akár több mint 1 éves csúszással történő visszaforgatása.. Szerencsére azonban ezt szaktárca is látja. A közelmúltban Búsi Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) zöldipari támogatások kezeléséért felelős helyettes államtitkára is azt mondta, hogy több pénzt kell szánni az ágazatra. Ezért az FM és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egy javaslatcsomagot készít elő, amelyben 2019-re a mostani támogatások 60 százalékos megemelését célozzák meg. Ígéretes a jövőre nézve az is, hogy egy kivételével az idén április 15. előtt megjelentek a termékdíjas pályázati kiírások. Ugyanakkor a HOSZ igazgatója szerint át kellene alakítani a visszaosztás rendszerét is, vagyis a befolyó termékdíjnak legalább a felét az érintett hulladék tényleges hasznosítására, illetve a hasznosításban történő közreműködésre (gyűjtés, szállítás, kereskedelem, előkezelés) kellene fordítani normatív alapú támogatások formájában.

Újra kellene gondolni a „koordinációt”?

Amióta megváltozott a közszolgáltatói haszonanyagok feletti tulajdonviszony és az érintett feladatok finanszírozása, jellemzően rosszabb minőségű és kevesebb haszonanyag került az újrahasznosítókhoz -  a HOSZ tapasztalatai alapján. Így viszont kérdéses, hogy a települési hulladékok hasznosítói hozzájutnak-e közszolgáltatói forrásból annyi és olyan minőségű haszonanyaghoz, amennyiből teljesíteni tudják a termékdíjas szolgáltatás-vásárlásivállalásaikat.

Nem váltotta be az 2012-es új piacszabályozás sem a hozzá fűzött reményeket, amely közszolgáltatás alá vonta a magánszemélyek és a költségvetési szervek szelektív települési hulladékainak gyűjtését. Mint egy 2016-os szakmai napján az NHKV Zrt. közölte, a települések 28 százalékán a közszolgáltatók nem gyűjtik szelektíven a hulladékot, 22 százalékán elvben igen, gyakorlatilag nem, mert nincs rá pénzük. Az FM adatai alapján pedig az ország 3154 településéből csak 1250-en rendszeres a szelektív gyűjtés. Ráadásul a budapesti közszolgáltató 2015-ös adatai szerint a fővárosban a vegyesen gyűjtött és jelenleg is elégetettvagy lerakott települési hulladék 37,5 százalékát anyagában lehetne hasznosítani. Mindeközben a hulladékhasznosítók azt tapasztalják, hogy a házhoz menő elkülönített gyűjtések keretében gyűjtött műanyaghulladék akár 50-60 százaléknyi idegen anyagot tartalmaz.

Vagyis meglehetősen rossz a közszolgáltatói szelektív gyűjtés hatékonysága. Változást a területre vonatkozó jogszabályok módosítása és többek között az hozhatna, ha legalább a költségvetési szervek körében a piaci szolgáltatók is részt vehetnének a feladatellátásban.

Ugyanakkor kedvező, hogy – az FM közbenjárására – nem lett semmi a hulladéktörvény tavaly áprilisban kezdeményezett módosításából, amely megszüntette volna az iskolai papírgyűjtési akciókat. Negyedévszázados múltra visszatekintő óriási tudatformálási jelentősége van, hogy a piaci szolgáltatók bevonásával az iskolák évente kétszer papírgyűjtő akciókat szervezhetnek. A módosítás véget vetett volna annak is, hogy a természetes személyek (a közszolgáltatási díj megfizetése mellett) piaci cégeknek adhassák le a szelektíven gyűjtött települési hulladékaikat.

Kicsit furcsára sikeredett viszont a hulladéklerakási járulék szabályainak módosítása. A járulékmentes hulladékok köre ugyanis a hulladékhierarchiának, illetve a javaslatcsomagnak ellentmondóan bővült az energetikai hasznosításából visszamaradó hulladékokkal – miközbenolyanok után immár hulladéklerakási járulékot kell fizetni , amelyek anyagában történő hasznosításából maradnak vissza, s már nem hasznosíthatók Az utóbbi azért is baj a HOSZ igazgatója szerint, mert ellentétes az eredeti jogalkotói céllal, hiszen nem az újrafeldolgozásra ösztönöz, hanem gyakorlatilag azt szankcionálja.

Nem segít mindenütt az EKÁER 

Gondja a szakmának az is, hogy szinte kivétel nélkül hosszúak és költségesek a tevékenységükhöz kapcsolódó engedélyezések. Sok erőforrást vesz el az EKÁER, az útdíj, a belföldi/külföldi hulladékszállítások, az ANNEX VII., a fémkereskedők napi/havi jelentése, az Intrastat jelentés, az AKO sorszám, az EHIR, továbbá a környezetvédelmi termékdíjas támogatások elszámolásának adminisztrációja. Üdvözölnék az ezekben lévő párhuzamosságok felszámolását és azt, ha a hulladékok kikerülnének az EKÁER (Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer) hatálya alól.

Az EKÁER ugyanis az áfa-csalások visszaszorítását célozza, de mivel a hulladékokra 2006. óta a fordított áfa vonatkozik, ebben a körben áfa-csalás nem is lehetséges. Igaz, egy 2015-ös NGM rendelet a hulladékok kisebb részét már mentesítette az EKÁER alól, mégpedig a bejelentés-köteles hulladékszállítás keretében szállított, illetve a fémkereskedelmi engedélyköteles termékek.

Kedvező, hogy visszaszorult a fémek fekete- és szürkegazdasága a fémkereskedelmi törvény 2013-as, komoly szigorításának köszönhetően. Ezzel párhuzamosan azonban megugrott és nehezebbé vált a fémkereskedők adminisztrációja is. E kereskedők egy új szankció alkalmazásával még rendkívüli kockázat vállalására is kényszerültek: ha ugyanis meghatározott jogsértések miatt négy éven belül másodszor is bírságot kapnak, a hatóság a fémkereskedelmi engedélyük visszavonásával, vagy módosításával az érintett telephelyen megszüntetheti az engedélyköteles tevékenység végzésének jogosultságát. Márpedig az ilyen módon túlszankcionált adminisztratív hibákat a fémkereskedők nem tudják teljesen kiküszöbölni.

„A hulladékgazdálkodási magánszektornak készülnie kellene a körforgásos gazdaságra történő átállásra. Ehhez egyrészt a hazai hulladékgazdálkodási cégeknek stabil, s legalább középtávon is tervezhető jogi és gazdasági környezetre lenne szüksége, arra, hogy az ágazatban már 2011 óta folyamatosan tartó átalakítási folyamatban lássák a biztos helyüket, ideértve a több monopóliummal is felruházott közszolgáltatás és a versenyszektor szakmai alapokon nyugvó elhatárolását. Másrészt, az EU más tagállamainak hasznosítóival történő versenyben maradáshoz, a hazai hasznosítói ipar fenntartásához és fejlesztéséhez elengedhetetlenül szükségesek lennének állami iparfejlesztési források. Ezen az FM dolgozik, így az idén várhatóan a termékdíjas rendszer keretében 1,2 milliárdos iparfejlesztési forrás áll majd rendelkezésre. Ennél azonban nagyságrendekkel több pénzre van szükség ahhoz, hogy Magyarország legalább meg tudja kísérelni az uniós javaslatcsomag által kitűzött célértékek teljesítését. Ez a hulladékgazdálkodási magánszektor cégei mellett elsősorban Magyarország alapvető érdeke” – hangsúlyozta még a HOSZ igazgatója.

forrás: https://www.vg.hu/gazdasag/gyorsabban-kellene-kozelitenunk-a-korforgasos-gazdasaghoz-873865/