Engem mindig sokkal jobban vonzottak az olyan utazási lehetőségek, ahol nem egy turistabusszal járja be az ember a vidéket, hanem teljesen kötetlenül lazán, biciklivel vagy autóval teszi azt néhány olyan emberrel együtt, akiket nagyon szeret. Ha városban laksz, akkor talán természetesebb, hogy olyan helyre szeretnél utazni, ahol nincs nagy tömeg, sőt minél kevesebb emberrel találkozol, annál jobb. Én ilyen vagyok, ezért preferálom az eldugott kis helyeket, házakat, gyönyörű környezettel és tájjal. Mindegyik évszakban megvan az ilyen helyek külön kis varázsa, nyáron a természet zsongása, télen a fehér táj csendes elterülése taglózza le a látogatókat.

Szeretek egy viskóba elvonulni néha évszaktól függetlenül, ezért nagyon jó barátom lett végül egy gázcseretelep szolgáltatás. Ugyanis az ilyen kis házak többségében természetesen nincs bevezetve a gáz, a fűtés többnyire fával etetett kályhával történik, a főzés pedig gázpalack által hajtott sütővel, főzőlappal.

Félévente rám jön az elvonulási vágy, ezért szükségem volt egy olyan szolgáltatásra, ami egyfajta gázcseretelep, ám nem egy fix helyen elérhetőek, hanem rendelkeznek egy kiszállítási szolgáltatással, ezért mindegy, hogy éppen melyik közeli hegységben, vagy folyó mentén tanyázok, ki tudom őket oda hívni szükség esetén, és kicserélik a gázpalackomat.

Végül ez a gázcseretelep vált be nálam ilyen célokra. Átlagos méretű, 11,5 kg-s gázpalackot szoktam tőlük rendelni cserére, és az utóbbi évek során mindig minden rendben zajlott velük.

Amikor jönni szoktak, direkt előre kiviszem a kerítéshez az üres palackot, hogy minél előbb tovább tudjanak menni a dolgukra, hiszen ha ilyen gyorsan és hatékonyan tudnak dolgozni az ügyfelek részvételével, akkor egy nap során annál több embert tudnak kiszolgálni.

gázcseretelep

Ez nekem is jól jött, mert volt olyan, hogy megrendeltem tőlük a szokásos kis palackomat, és másnap simán kihozták, tudtak nekem szorítani egy kis időt, éppen a közelben is jártak, illetve mások is úgy fogadják őket, hogy hamar meg lehessen kötni az üzletet, ne kelljen egy helyen sokat időzniük.

Persze azért ehhez az is kell, hogy nem szoktam az ország túlsó pontján kisházat bérelni, hanem azért viszonylag könnyen megközelíthető helyekre utazom.

A másik fő ok, amiért tőlük szoktam rendelni az az ára palackoknak. Annak ellenére, hogy ők hozzák ki házhoz a veszélyes szállítmányt, mégis megfizethető áron teszik ezt, és olykor, amikor Budapest 20km-es vonzáskörzetében találok egy házat, akkor még kedvezményt is biztosítanak.

Az biztos, hogy ha később veszek magamnak egy kis viskót, ahol szintén gázpalackkal történik majd a főzés, akkor oda is tőlük fogok majd rendelni.