A szokásos nyári utazásunk helyszínét kerestük a barátommal. Nem tudtuk eldönteni, hogy ez évben külföldre látogassunk el vagy az ország határain belül maradjunk. Már órák óta nézelődtünk az interneten, amikor úgy döntöttünk, hogy leugrunk a közeli kávézóba egy frissítő limonádét inni. Gyalog mentünk, nem akartuk pár száz méterért beindítani az autót. Épp egy bolt mellett sétáltunk el, amikor megláttam egy hirdetőtáblát, amely klíma szerelés lehetőségéről szólt. A párom szülei évek óta tervezgetik korszerűsíteni a házukban a fűtést, szóval arra gyűjtögettek szépen. Pár nappal ezelőtt pont azt ecsetelték, hogy itt az ideje kiválasztani, milyen újfajta fűtőrendszer telepítését válasszák. Ahogy megláttam a hirdetést, mondtam is a páromnak, hogy napoljuk el az utazási célunk kiválasztását, inkább segítsünk a szüleinek dönteni, mert engem is érdekel az az újfajta világ, amiben a klíma meg a fűtés összekapcsolódik.

A frissítő limonádé után ahogy hazaértünk fel is hívtuk őket és örömmel fogadták el a segítséget. Mivel mi sem vagyunk túl jártasak a témában, ezért ismét az internetet hívtuk segítségül. A keresés találatai között bukkantam rá a Fűtésrendszerek.hu oldalra, ahol elsősorban a hőszivattyús kazánok találatot választottuk ki. Ez egy megújuló energiaforrásnak mondható, korszerű fűtésrendszer. Egy átlagos családi ház teljes energiaigényét képes fedezni. Miért is érdemes hőszivattyús kazánt választani a hagyományos helyett?

A hőszivattyú a hőcsere folyamatát használva működik, egyik közegből kinyert energiát adja át a másiknak. Ez konyhanyelven annyi tesz, hogy a hőforrásként használt közegből, ami lehet például víz vagy éppen talaj, hőenergiát von ki. Ezt a hőenergiát továbbítja a lakásunkba, ezzel ellátva belső fűtésrendszerét. Ezt a legtöbb esetben padlófűtéssel szokták kiépíteni, mely hatékony módszernek számít. Egy nagyobb teljesítményű rendszerrel azonban a fűtésen kívül már a hűtést és melegvíz-ellátást is tudjuk orvosolni egyszerre. A felhasznált közeg alapján többféle hőszivattyús rendszert különböztetünk meg: levegő-víz; levegő-levegő; víz-víz; talajkollektoros valamint talajszondás. Egy azonban mindenképp közös bennük, működésükhöz elektromos áramra van szükség.

A hagyományos gázkazán első pillantásra talán jobb ötletnek tűnhet, ugyanis viszonylag egyszerű technológiával működik, és a beszerzése is olcsóbbnak mondható. Azonban ha jobban belegondolunk, több hátrány szól mellette, mint ez a két pozitív érv. Gyűjtsük is össze őket! A kedvező beszerzési ár mellett, számolhatunk felmerülő járulékos költségekre. Üzemeltetéséhez szükség van kéményre, valamint annak kibélelésére, továbbá tetőkibúvó létrehozására. Ide sorolhatjuk még a gázbevezetésre fordítandó költséget. Nem képes megoldani a hűtést, ezért ha szükséges mellé, még pluszban egy klímára is be kell ruházni. Nem mehetünk el az egyik legfontosabb mellett sem, hogy károsanyag kibocsátással kell számolnunk, mely akár mérgező is lehet, ellentétben a hőszivattyús megoldással.

A hőszivattyús rendszer beszerzési költsége kezdetben lehet, hogy magasabb, azonban visszatérülő költségről beszélünk. Ugyanis a működése rendkívül gazdaságos, az egységnyi energia 4-5-szörösét is képes kinyerni hőenergia formájában. Nincs szükség a működéséhez gáz bevezetésére, de még kéményre sem és még károsanyag kibocsátástól sem kell félnünk az otthonunkban. A legnépszerűbb hőszivattyúnak a levegő-víz típus számít, ez akár meglévő épületekbe is gyorsan telepíthető. Mindezek alapján tisztán látható, hogy sokkal jobban megéri a régi kazánok helyett a hőszivattyús kazánokat választani. Tetszés szerint tudunk ezekből is válogatni.

A Fűtésrendszerek.hu oldalon azonban nem csak a hőszivattyús kazánokkal találkozunk, hanem magáról a korszerű fűtés további előnyeiről is olvashatunk és be is szerezhetünk bármit. Valamint számos információval gazdagodhatunk a rengeteg további, választható fűtési rendszerről. Ilyenek például az elektromos konvektor vagy bojler, elektromos padlófűtés vagy fűtőtest, elektromos kazán és kandalló, de ezeken kívül is megtalálunk olyanokat, mint az elektromos vízmelegítő vagy törölközőszárító radiátor.

Mindenről pontos és bő információk áradata vár, hatalmas segítséget nyújtva ezzel a választásban. De ha ez nem lenne elég segítség, még személyre szabott árajánlatot is kérhetünk a különböző rendszerekhez, így aztán könnyen átlátható, hogy anyagilag melyik megoldás lesz számunkra a legideálisabb.